ll. 5. fejezet(35.)

 Először is: átléptük a 30.000 látogatót és most nagyon örül a fejem. Úristen.! :D El se hiszem... annyira hálás vagyok Nektek, Olvasóimnak, hogy mindig kitartotok és támogattok. :]
Másodszor is: Kissé sok kép lesz ebben a fejezetbe, ez azért van, mert végre megtaláltam azt a személyt, akinek én elképzeltem Zoé-t, legalább is amilyennek 17 évesnek elképzeltem Őt. Hát igen, 4 hónap után... jobb későn mint soha. :D Persze nem kötelező a képen látható lányt eltulajdonítani Zoé-nak, ha Te másnak gondoltad el, akkor az a Te dolgod, én adtam egy kis "kezdő alakot" :]
Persze a történetidő alatt nem így néz ki, hiszen ahogy változnak az emberek, úgy változnak a kitalált karakterek is, szóval már Zoé felnőttesebb mint a képeken volt.
Lehetséges, hogy valakik már felismerték a képen lévő lányt, azoknak mondanám, hogy nem az a személy Zoé, mint az az énekesnő. 
Kicsit érthetetlen lett, bocsánat.
Szó mi szó: a képeken Zoé 17 éves korában látható, de már természetesen már nem így néz ki.
Köszönök még egyszer mindent. :]
És utológ is Boldog Gyereknapot! ^^
 Puszi, Tyra


Zoé:
A kórházból már 7 napja jöttünk el, illetve jöttem el. Azóta elég sok minden történt, mint például kb. 1000 képet és kb. 500 videót kellett végig néznem a fiúknak köszönhetően. És a zenéinkről meg ne is beszéljünk...Tény, hogy kitartóak és szinte már lelkesedve mesélik a sok vicces történeteket, amik általánosan rólam és róluk szólnak és ezt nagyra becsülöm. De már alig bírom befogadni a sok infót. Sőt(!), még játékot is kitaláltak, amolyan kvízjáték féleséget, amiben az ellenfelem az 5 srác közül az egyik és kérdéseket tesznek fel a múltamból -amiket már közöltek velem,- és aki hamarabb válaszol, az kap több pontot. Mondanom sem kell, ezt ők találták ki, de az orvosom nem tudta őket hogyan dicsérni, hogy milyen jó ötlet. Igen, elég vicces szokott lenni, de számomra azért elég aggasztó, hogy több esetben jobban tudják az életemet, mint én...de nem rontom el a kedvüket ezzel, mégis csak segíteni akarnak. Ezért hálás vagyok nekik, és kezdem őket megszokni magam mellett már.

Most valahol vannak valakivel. Ennyit tudtam megjegyezni, na meg azt, hogy ha baj van akkor a telefonommal elérem bármelyiküket.

-Párizs gyönyörű város.-állapítom meg hangosan az ablakpárkánynak nekitámaszkodva. A szállásunktól innen 10 perc a kórház, ami jól jön, ugyanis 2 naponta vissza kell mennem oda a pszichológushoz és különféle vizsgálatok miatt is. De nem is akarok elmenni innen. Bár Londonba élek/éltem -legalábbis a fiúk elmondása szerint,- de mivel nem is emlékszek rá, ezért csak jó nekem, hogyha a már egyre jobban megszokott Franciaországban vagyok, illetve vagyunk. Megszoktam már, s szerencsémre a kórház se engedi, hogy elmenjek, mert a kezelések már elkezdődtek és nem adhatják át az angol kórháznak a "leckéket"... vagy miket. A fiúk meg vannak olyan aranyosak, hogy nem mennek el nélkülem. Ezért ismét hálás vagyok, bár számomra fura, hogy idegenek ilyen kedvesek velem, de Ők mindig csak hajtogatják, hogy nekik én nem vagyok ismeretlen, hanem már a családtagjuk. Aranyos. És fura. De ha Ők mondják, akkor kénytelen vagyok elhinni, mert senki se cáfolja meg a szavukat. Azért néha félek, hogy netán hülyeségekkel és hamis dolgokkal tömik meg a fejemet, de a videók ott vannak, a képek ott vannak, a cikkek ott vannak, hogy bebizonyítsák, nem hazudnak. Sőt(!), kezdek bízni bennük, -már amennyire bízni tudok egy hét alatt 5 fiúban.

Unalmam arra késztet, hogy valamit csináljak, így a DVD-kel teli polcokat kezdem tanulmányozni. Amúgy egész gyorsan tanulok a fiúk szerint, már a Tv-t is tudom használni minden gond nélkül, bár ez nem így volt az elején, amikor sikeresen franciára visszaállítottam a nyelvet és igaz, én értettem amiket mondtak a színészek, viszont ők nem, így elég sokat elszenvedtek azzal, hogy újra angolra váltsák a nyelvezetet. Kicsit megnehezítem az életüket, de ők mindig egy jó nevetéssel zárják le a szerencsétlenségeimet.
-A stepfordi feleségek.-olvasom fel halkan a borítóról és óvatosan, -mintha bármelyik pillanatba összetörhetne a kezembe,- kihúzom a helyéről és a televízióhoz baktatok, ami alatt a DVD lejátszó található.  Pár perc ügyetlenkedés után -úgy látszik, azért mégse vagyok őstehetség,- a film elindul, én pedig lábaimat felhúzva figyelem árgus szemekkel a képernyőt...

2 órával később...
-Zoé. Hol vagy?-csendül fel hirtelen...azt hiszem Niall hangja az előszoba környékéről, én pedig letéve a kezemből a vizes edényt válaszra nyitom a számat:
-A konyhába.
-Mégis hol?-röhög fel hitetlenül, és pár másodperc elteltével már a hang tulajdonosa is megjelenik a helységbe. Szemei kimerednek és döbbenetet vélek felfedezni az arcáról.
-Te... te most komolyan mosogatsz?
-Hát, nagyon úgy tűnik.-rántok vállat vigyorogva, és tovább folytatom a poharak tisztítását.
-De mégis minek?
-Mivel láttam, hogy Ti sose fogjátok elpakolni innen ezeket-bökök rá ujjammal a már-már undorítóan nyálkás edényekre,- így gondoltam megcsinálom én.-válaszolok nemes egyszerűséggel, s hagyom, hogy a meleg víz most mosatlan edény nélkül folyjon végig a kezemen.-Miért olyan meglepő?-fordulok hátra Niallhez és próbálok olyan arckifejezést vágni, mintha mindez természetes lenne, pedig ezek szerint ez nem az.
-Először is, ki mutatta meg, hogy hogyan kell elmosogatni? Másodszor pedig azért meglepő, mert hogy is mondjam... Nem voltál valami házias, sőt, ugyebár mások szerint eminens, hogy a banda egyetlen női tagja takarít az 5 fiú után, de ez nem volt így igaz...nagyon nem.-rázza meg a fejét, mintha még jobban megerősítené az előbbi állítását, s piszkos szőke haja egy picit ennek okánál fogva összeborzolódik.
-Értem, de tudod megnéztem A stepfordi feleségeket, és ott úgy láttam, hogy ezeket a dolgokat el kell végezni, vagyis egy nőnek a ház körüli munkákat meg kell csinálnia.-érvelek katonás hangnembe és az utolsó koszos evőeszközt is elöblítem, majd elzárva a csapot derekamat a konyhapultnak támasztva fordulok Niallhez az egész testemmel.
-Várj. Te megnézted A stepfordi feleségeket? Végig nézted te egyáltalán?-fogja meg a fejét nevetve, s ez arra késztet, hogy kissé megsértetten érezzem magam, mind mozdulata, mind hangleejtése miatt.
-Ami azt illeti bealudtam a felénél, de... ez miért olyan nagy baj?
-Zoé, a filmek mindig elvannak túlozva, és ennek szinte nincs semmilyen igazság alapja nincsen. Még régen volt, hogy a férfiak kétkezi munkát végeztek, addig a nők otthon végezték el a házimunkákat, de a 21. században ez már nem divat. Bár, az nekünk csak jó, ha utánunk takarítasz, de fölösleges azt érezned, hogy ezeket neked meg kell csinálnod. De a film inkább poénos, mint reális.
-A-ha.-nyomom meg az elejét, jelezve, hogy felfogtam. Szóval A stepfordi feleségek->törlés.
-De ha nagyon mintafeleség akarsz lenni, akkor: Asszony, csináljál nekem most azonnal kaját!-üvölt rám Niall, kinek arcvonásai megfeszülnek én pedig nem tudom hova tenni hirtelen hangulatváltozását és félőn nézek rá.
-Most bántani fogsz?-kérdezem halkan, remegő hangon és késztetést érzek arra, hogy összébb húzzam magam.
-Mi?-düllednek ki szemei, majd heves tagadásba kezd, elvöröslő fejjel: -Jaj Zoé, bocsánat, ez csak vicc volt, nem gondoltam komolyan, tényleg, bocsi. Nem akartalak megijeszteni, ez csak úgy...csak hülyeség volt.
-Oké.-bólintok nagyokat komoly tekintettel, és a hűtőhöz lépek, ami mögül kiveszem a vajas dobozt, s a konyhai szekrény egyikéből meg egy csomag felszeletelt kenyeret és egy véletlenszerűen kiválasztott, frissen elmosott kés segítségével megvajazok két szeletet.
-Most mit csinálsz?-kérdezi tevékenykedésem felett Niall és oldalra pillantva, szinte látom, hogy csorog a nyála.
-Az asszony kaját készít az urának.-magyarázok tárgyilagosan, miközben az éles kést tartó kezemmel hadonászok.
-Tessék?-szökik fel a hangja, és nagyot ugrik hátrafelé, amikor elé tolom a kést.
-Vicc volt.-válaszolok félmosollyal a számon.

Újabb 2 órával később...
Miután az maradék 4 fiú is "haza" szállingózott, s végighallgatták a Niall által elmesélt jelenetet, ami arról szólt, hogy hogyan talált rám a konyhába és mit csináltam, ezek után kb. fél órás hitetlenkedés és röhögés keveréke után ellent nem tűrő hangon kijelentették, hogy itt az ideje a szokásos "kvíz játékunknak" azzal a címszóval, hogy jobban megjegyezzem a dolgokat, de szerintem csak szimplán unatkoztak és élvezik, hogy lealázhatnak engem minden egyes alkalommal. Legalább is eddig. Mondanom sem kell, de így azért könnyű!
-Tisztelt játékosok és nézők, -kezd bele narrátor hangon Louis a papírkötege szorongatása közben,- hölgyeim, azaz Zoé és Lionel.
-Hé!-kiált bele felháborodottan Liam az elnevezett, ki nem tetszését egy elég csúnya arckifejezéssel mutatja ki a női nevének kitalálójához, azaz Louishoz.
-Szóval, hölgyem és uraim,-javítja ki magát egy elégedett vigyorral az arcán a "műsörvezetőnk",- a mai játékunk főszereplői nem mások mint...-itt megáll, valószínűleg hatás szünetet akar tartani, hogy még jobban felcsigázza a kíváncsi embereket, de miért van egy olyan érzésem, hogy az én nevem is elfog hangzani?!
-Zoé!-mondtam...- és Zayn!
Az említett, immár hivatalosan is az ellenfelem, két győzelmi kört intézett a kanapé körül, miután végre újra mellém állva teljes testével felém fordul és letekint rám -ezt a magasságunk különbségének okául könyvelem el.
-Mindenki álljon a helyére!-parancsol Niall minket, mi pedig -legalább is Zayn,- szinte odaugrálva elfoglalja az üvegasztal mögötti, most figyelj, tegnap tanultam: pódium egyikét, amik amúgy 20 cm magasságú műanyag lavórokat foglalnak magukba, amiket az előbb helyezett le Harry, s amiknél félő, hogy beszakadhat bármelyik pillanatba alattunk. Lassú, unott léptekkel és kissé ingatagan fellépek Zayn ugráló teste mellett lévő szabad lavórra, akarom mondani a fiúk szavaival: "csodamegaszuper" színpadra.
-Lavór.-mondom ki keserűen a túlpörgött fejeket láttán és összefonom a mellkasom előtt a karjaimat.
-"Csudamegaszuper" színpad!-kiáltanak rám egy emberként, én pedig bólintok egyet sóhajjal fűszerezve és nem törődöm stílusba megrántom a vállaimat. Ezek mióta...uhm...
-Mi az a szó, amikor egy ember teljesen fel van pörögve, sosem áll le és már-már idegesítően sokat mozog?-tudakolom összeráncolt szemöldökökkel és körbe nézek a díszes társaságon, akik egy része a velünk szembe lévő kanapéra foglaltak helyet, míg Louis, a műsörvezető előttünk helyezi jobb, majd bál lábára a testsúlyát.
-Hiperaktív.-válaszol készségesen Zayn és míg neki sejtésem szerint nem esik le a helyzet, addig a többiek gonosz és már-már félelmet keltő pillantásokkal néznek fel rám -talán nem is olyan rossz ez a LAVÓR. Na de vissza, ezek mióta ennyire hiperaktívak? Vagy csak nekem nem tűnt fel ez eddig?
-Szóval,-köhint egyet Louis erőltetetten és a kisebb alapzaj megszűnik ennek köszönhetően,- a szabályok nem változtak, aki hamarabb válaszol Zoé életével kapcsolatosan az kapja a pontot, ki több ponttal büszkélkedhet a játék végén az nyer. Az utolsó 4 kérdés pedig az X-Factor-os időszakunkról fog szólni, amiket már elmeséltünk az elmúlt napokban.
-Hurrá.-emelem fel két kezeimet lomhán, és hangom kicsit se volt cinikus és elhalkuló...Válaszként egy nyelvkinyújtást kapok drága ellenfelemtől, amire csak döbbent nézéssel reagálok. Ez minek nyújtja ki a nyelvét?
-Szomjas vagy?-kérdezem értetlenkedve, mire csak röhögve megrázza a fejét.
-Kezdjünk már!-csendül fel Harry és Niall hangja egyszerre sürgetően, mire Louis hátrapillant, fejével biccentve lenyugtatja őket és visszakapja felénk a tekintetét.
-Bemelegítő kérdésekkel kezdünk. Első kérdés.-roppantja ki nyakát Louis és pulcsiját könyökéig felhúzva várakoztat minket,- Hogy hívják Zoé anyukáját és apukáját és milyen nemzetségűek?
-Sophia és Tony Thomson. Apja félig angol, félig kubai. Anyja magyar és az eredeti neve Szűcs Zsófia.-mondom gépiesen és kezeimet leeresztem magam mellé.
-Párárárá! Helyes! 1 pont a Zoé csapatnak!-kurjant fel Louis és bal, ökölbe tartott kézfejét fellöki a levegőbe, míg a többiek tapsolnak és éljeneznek. Hú-hú...
-Második kérdés.-konferálja fel sejtelmes hangon, mire a többiek abbahagyják a tetszésük megnyilvánítását és lehet bebeszélem magamnak, de mindannyian engem fürkésznek.-Hány testvére van és hogy hívják őket?
-Kettő, uhm...Tom és John?-kérdezem, mintsem mondom elhúzva a számat, és félig hunyorogva próbálom elérni azt, hogy így netán helyessé varázsoljam a válaszomat.
-Á-á.-rázza a fejét erőteljesen Zayn.- Kettő bátyja van: Márk és nem Marc(!) az idősebbik, és a fiatalabbik pedig Mártin és nem Martin.-kacsint egyet győzedelmesen, mire újabb Louis "a válasz helyes" kurjantása és a srácok tapsvihara következik.
-Mikor jött a család Magyarországról Angliába?-teszi fel újabb kérdését Louis, s szólásra nyitnám a számat ám Zayn már megelőzni látszik: -Először amikor Zoé 11 éves volt, akkor jöttek Sheffieldbe ahol Tony szülei is laktak, majd 13 évesen újra visszamentek Magyarországba családi okok miatt, de 2 év múlva ismét visszajöttek és London külvárosába, Dartfordba költöztek.
-Éés tényleg.-bólint nagyokat Louis a papírját szuggerálva és komoly arckifejezése nem valami biztató, majd ismét felnéz vigyorogva és immáron már vidáman szólal fel: -Sheffield nem messze van Doncastertől.
-Na ne mond.-horkant fel Liam, és gúnyosan elkezd tapsolni Louis észrevételén.

Kérdéses idő elteltével...
-Első barát?
-16 évesen, nevét nem tudjuk, mert nem mondtam el!-kiáltok fel teljesen átszellemülve, és meglepetten konstatálom, hogy már megint élvezem a játékot és hogy már megint teljesen bele élem magamat a dolgokba. Térdeim enyhén be vannak hajtva, s csak egy válasz esetén nyújtózkodnak ki az erőfeszítésem miatt. Könyökömnél fogva pedig fel van emelve a két karom és úgy vigyorgok, hogy már érzem: az állkapcsom lassan kiugrani készül helyéről. Oldalra pillantva Zayn ökölbe tartott kezét és erősen rákoncentrált fejét veszem észre és ez csak még jobban mosolygásra késztet, hogy mennyire benne van a győzési vágy. Mert ritka alkalmak egyike -pontosabban, most az első ilyen eset,- hogy 26-27 pontra vezetek.
  Idler 2010.
-Hogy hívták Zoé bandáját?-ugrál előttünk Louis, mint egy félőrült, de ha már az őrülteknél tartunk...
-Idler!-ordít fel Zayn, ám nem hiszem, hogy csak az adrenalintól, hanem az ijedtségtől is, mivel a lavór, akarom mondani a 'csudamegaszuper' színpad nem viselte már el többé a súlyát, vagyis sikeresen összeszakadt alatta. Míg Zayn kikerekedett szemekkel ül a romokban, addig mi néma csendbe figyeljük Őt megszeppenve, majd egy kósza pillanatba, mindenkiből egyszerre tör ki a nevetés és Louis míg a földön fetrengve díjazza a gyönyörű esést, addig Liam szintén röhögve segíti fel az elpiruló Malik fiút.
-Ügyes vagy.-rötyög még mindig Louis gúnyosan, s csak a dohányzóasztal segítségével tud stabilan megállni a két lábán,- Ez azért megér 2 pontot.
-Egyetértek!-helyesli száz wattos vigyorral a száján Harry.

Kb. 10 perccel később...
-Akkor most jöhet az utolsó 4 kérdés.-jelenti be félmosollyal a száján Louis és így én is késztetést érzek arra, hogy mosolyra húzzam a számat. -Kivel találkozott legelőször Niall a válogatókon közülünk?
-Velem!-csapom össze két tenyeremet boldogan, mire csak újabb nevetés következik, de nem érdekel, hiszen a válaszom helyesnek bizonyul.
-Mit énekelt a mi kis frufrus Zoénk a beválogatón?-kérdezi gügyögve Louis, majd egy halk sikítást folyt el a végén.
-Eurythmics-Sweet Dreams-vágja rá kapásból drága ellenfelem, aki amúgy lavór hiányába egy kisszéken kapott az utolsó kérdésekre helyet. Bár fogalmam sincs, hogy honnan szalajtották azt a széket...
2010. X-Factor Addition
-Bingó!-kurjant fel hangosan Louis, s ez oly szinten nevetésre ösztönöz, hogy már hasamat fogva, összegörnyedve hagyom, hogy az 5 srác kissé hülyének nézzenek.
-Álljunk meg egy picit!-mutatom fel ujjamat időkérés gyanánt, s még mindig lefelé nézve, lihegve próbálom visszaszerezni az elhasznált levegőmet, addig a fiúk tekintete kiégeti a tarkómat. -Ez így nem ér.-bököm ki nehézkesen és újra fölegyenesedek és kezeimet csípőre téve jelzem, hogy nem hülyéskedek.
-Mégis mi?-vigyorog rám Zayn, és van egy olyan érzésem, hogy a hirtelen jött kacagásom miatt reped mindjárt szét a szája.
-X-Factor-os dolgokat, a videónaplóink és a fellépéseink kívül, nem is meséltétek. Nem is tudtam, hogy ezzel a számmal indultam.-ráncolom össze a szemöldökeimet.
-Ó.-nyögik ki végül pár perc némaság után és kérdőn összenéznek, kihagyva így engem a "körből".
-Liam, hozd a laptopot.-utasítja a kanapén szélén ülő fiút Harry.
-De..de... most kinyert?-kérdezi kétségbeesetten Zayn és kezét Liam mellkasa elé teszi, hogy megállítsa a fiú útját.
-Én!-vigyorgok rá nagyképűen, -amit mellesleg megjegyeznék, hogy Tőle tanultam.
-Lúzer.-köhögi ki a szavakat erőltetetten Niall, mire Zayn egy párna dobással válaszol, s az áldozat fájdalmas kiáltással reagál az érkezett díszpárnára. Ühm...ezt csak én nem értem? Miért mondta ki hangosan, ha nem akarta, hogy meghallja?!
-Gyere Zoé!-szól rám Harry, -valószínűleg kicsit tovább bambultam a kelleténél,- s hangjára feleszmélve helyet foglalok a nekem szorított helyre, a kanapé közepére.
-Szóval, láttad a videónaplókat és az élőadásokat és tudod, hogy Simon Cowell volt a mentorunk.-mondja a laptop képernyőjét bámulva Liam és én válaszul nagyot bólintok.
-Ú, nézzük már meg a képeit, amikor még cuki kis frufruja volt!-csillog meg két szeme Niallnek, s Louis is teljes egyetértéssel, kérlelően néz az egér kezelőjére.
-Előbb egy kérdés: Hogy szoktam énekelni? Mármint van valami mániám közben?-fordulok balra, Harry felé, mielőtt még a "cuki kis frufrus" képek betöltenének.
-Mozogsz. Na jó... ez így elég általános. Öhm...-gondolkozik el erősen Harry, majd felkapva tekintetét, mintha Isteni sugallatot kapott volna, hozzáteszi: -Mindig kitéped a füledből a fülest, elmondásod szerint nem szereted hallani közben a hangodat.
-A-ha.-mondom szaggatottan, miközben már a képernyőre figyelek.
-Íme, Zoé 17 évesen.-konferálja be vigyorogva a képemet Liam, és mindannyian a laptopot kezdjük el fürkészni.
-Csini ruha.-bököm ki végül, visszafogva a nevetésemet, s várom, hogy a fiúkból is kitörjön a magukba tartott röhögés, és ez nem is marad el oly sokáig. Szinte másodpercre pontosan egyszerre kezdenek el vinnyogva fetrengeni és csak alig tudom kivenni Harry "információkat adó" szavait.
-Ez még a 6. héten készült.-törli ki könnyeit a szemeiből, és szintén egy emberként, egyszerre hagyják el szájukat egy fáradt, de annál boldogabb sóhaj.
-Még egy kérdés, csak hogy felkészüljek: meddig volt frufrum?-hunyom le a szemeimet és nagyot nyelve hallgatok, és kicsit olyan érzésem van, mintha az ítéletemre várnék.
-Elég sokáig.-válaszol nem túl biztatóul Louis,- Gyerekkorodtól, 18 éves korodig. Utána egyik napról a másikra hazajöttél, hogy már felnőttél és a frufru gyerekes.
-De nem igen láttuk benne a logikát.-jegyzi meg gúnyosan Zayn.
-Végül is, mikor értettük meg Zoé logikáját?-kontráz rá felhorkantva Niall és a többiek csak egy nagyon egyetértő hümmögéssel válaszolnak rá. Most sértegetnek?
 
-Ezek a képek az X-Factor-os turnénkon készültek.-kocogtatja meg a képernyőt Liam, elérve ezt azzal, hogy mindenki odafordítsa a tekintetét.
-Ez nem akkor volt, amikor először esett egyet a színpadon?-mereng el vigyorogva Harry, fejét felfelé emelve olyan arckifejezést vesz fel, mintha épp a boldog percekre emlékezne vissza a fiatal korából.
-De!-vágják rá egyből, majd egymás szavába vágva részletezik a gyönyörű bukásomat, s alig tudom megérteni a pontos leírásokat így.
-...és olyan hasast csináltál, hogy először mindenki lélegzet visszafojtva figyelt téged, majd amikor egyszerre ugrottunk feléd, hogy felsegítsünk, akkor elkezdtél a földön röhögni és alig tudtunk felhúzni onnan. Hát, azért az kegyetlen egy pillanat volt.-fejezi be kissé már idegesítően hatalmas vigyorral Niall a sztorit. Reagáláskép csak egy hüvelykujj felmutatást csinálok és pár perc után, beletörődve, hogy nem fogok már ezen nevetni, tovább mutogatják hevesen a képeket.
 
 
-Ú, ezeket még nem is láttam!-kiált fel izgatottan Louis a kanapé végéből és parancsára Liam visszatekeri a kívánt képekhez a görgetősávot.
 
-Mostantól ezek lesznek a kedvenc képeim.-közli 10 oktávval magasabban Louis, és a fiúk nagyokat bólogatva kérik barátjukat, hogy majd nekik is küldje el a képeket. Oké... Ez kicsit fura...Vagyis már-már bizarr.
-Ez akkor készült, amikor az X-Factor-ban visszamentünk a szülőhelyünkre és itt mutattad be először nekünk a régi bandádat. Jó fej srácok.-mosolyog kedvesen Liam, mire egy hálás pillantást intézek felé, hogy nem egy újabb cikis képet emel ki.-Amúgy az a szélső az uncsid.
-Tessék?-hitetlenkedek enyhén felnevetve, és jobban szemügyre veszem a fényképet.
-Na akkor újra a családfa.-fújja ki a levegőt felkészülve a hosszú monológra Liam, míg én fél testtel felé fordulok,- Mint már mondtuk, apukád félig angol, félig kubai. Apai részről. Szóval a nagyapád kubai, aki az angol nagyidat vette el. Ám a kubai nagyapád öccse, már kubaival házasodott és lett két gyerekük, aki az apud unokatestvérei, és nekik szintén született gyerekük, és a képen látható fiú, a Te másod unokatestvéred, aki Angliában jár egyetemre, ellentétben az egész családdal, akik mily meglepő: Kubában élnek.
-Baj, ha azt mondom, hogy ezt most nem fogtam fel?-kérdezem tátott szájjal, és pislogás nélkül meredek rá. Liam csak megvonja vállát, legyint és inkább a további kép nézegetésre buzdít.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de az biztos, hogy a szemem már golyózott a sok képtől, mikor végre befejeztük a nézelődést. Most este felé lehet -és ezt a kinti sötétségből veszem,- Niall, Liam és Harry már egy jó ideje a szobájukba alszanak, míg én, Zayn és Louis a kanapén elterülve bámuljuk a Tv-t, sajnálatukra franciául, mert ismét valamit átállítottam, persze kicsit sem direkt, hogy megbosszuljam a sok hülyeségüket. Ugyan...
-Kértek fordítást?-nézek rájuk most én úgy, ahogyan Ők vigyorogtak rám gúnyosan egy-egy cikis történetnél.
-Minek? Így is értem.-húzza fel az orrát Zayn és erősen rákoncentrál a televízióra: -Jean-Pierre megölte annak a szőke hajú nőnek a kutyáját, és ezért a nő bosszút forral a macskáján. De a macska nem is a fickóé, hanem azé a boltosé, aki titokban együtt van a szőke hajú nő testvérével és most azt beszélik, hogy lehet, hogy terhes. Mármint a nő, és nem a macska.-néz le rám magabiztosan, majd vonásai kissé elbizonytalanodva hozzá teszi: -Asszem'.
Pislogva meredek rá szótlanul, érzem, hogy bal oldalamon Louis kíváncsian előrehajolva várja a reagálásomat, ám én csak néma csendbe, teljes komolysággal figyelem Zayn-t.
-Szóval nem erről szól.-sóhajt egyet lemondóan, s én beszívva alsó ajkamat próbálom tartani a komorságomat, és nem elengedi a kitörni készülő nevetésemet.
-Akkor így már nem is izgi.-fintorodik rá a tv képernyőre és nagyot nyújtózkodva felpattan a helyéről, így a kanapé kicsi felemelkedik a kevesebb teher miatt.-Holnap én kísérlek el a kórházba, szóval majd felébresztelek reggel, hogy ne késsünk el. Jó éjszakát Nektek.
Bólintva kívánom egyszerre ugyan ezt Louissal, majd egy halk ajtózáródás után hirtelenjébe fordítom el a dívány háttámláján fejemet balra, ezáltal elérem, hogy Louis arca teljesen elém táruljon.

Louis:
Összeráncolt szemekkel nézek Zoéra, s nem tudok nem arra gondolni, hogy úgy viselkedik, mintha teljesen természetes lenne ez a közelség. De mielőtt elkezdenék komplikálni, elhessegetem a saját hülyeségemet, és inkább a doktor szavaira gondolok, aki közölte, hogy az amnéziával a viselkedési és az etikai szokások is elveszhetnek és ez nincs másképp Zoéval sem. Zoéval, aki nem szól semmit már egy ideje, csak fogait kivillantva mosolyog rám és csillogó kék szemeivel egyenesen a szemembe néz. Testemmel felé fordulok úgy, hogy a fejem továbbra is érintkezzen a párnával, s Zoé követve példámat, Ő is változtat a testhelyzetén, folyamatosan mosolyogva, és még egy rövid ideig sem szakítja el a szemkontaktusunkat, kivéve amikor pislog egyet fáradtan.
-Mi az?-vigyorgok rá pár perc után, mire mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondaná ki, válaszol: -Gyönyörűek a szemeid.