ll. 8. fejezet(38.)

 Hali! :]
Előre mondom, hogy rövid lesz a rész és nem hiszem, hogy erre számítottatok... :D
Azért írok, mert most az egyszer kérnék egy kis szívességet, amit persze nem muszáj megtenni. :]
Ha valaki megjegyzést hagy, akkor ha nem nagy gond kérlek Titeket írjátok nekem könyv címeket és annak íróit, mert immár három napja van szünet és ezalatt két Ken Folett könyvet (Katedrális, Kaland Afganisztánban) és két kötelezőt már elpusztítottam, s nem tudom mihez kezdjek majd ezután, így ezen a héten megrohamozom a könyvtárat és kíváncsi vagyok, hogy Ti miket ajánlotok nekem. Félreértés ne essen, nem a kommentek növelését akarok ezzel elérni, tudjátok jól, hogy eddig sose kértem vagy szabtam meg, hogy hány komment után jön a fejezet és most sem ezért kérem Tőletek ezt. Nem szeretek az emberekre ráerőltetni semmit se, így a megjegyzések hagyását se. Ráadásul sokkal jobb érzés úgy olvasni a hozzászólásotokat, amiket magatoktól írtátok, önként szántátok rá az időtöket, hogy véleményt adjatok a történetemre. Legalábbis szerintem. S én ezért én elmondhatatlanul hálás vagyok. :]
Lényeg a lényeg: akik általában is szoktak írni nekem, azoktól kérném ha nem nagy teher, hogy osszátok meg kedvenc könyveitek címét, s ha belefér egy kis körülírást is. :]
Krimik előnyben... ;] a 18 éven aluliak pedig kevésbé, hisz könyvtárba nem adnak még ilyet ki nekem. (Igen tudom, hogy a Kaland Afganisztánban nem épp gyerekkönyv, de azt vettem így azt szabadon olvashattam.)
 Előre is köszönöm, aki megteszi ezt a szívességet és mint már mondtam: nem muszáj. :]
Ui.: Lehet valakik észre fogják venni az összefüggéseket a fejezetben... ;]
Puszi, Tyra

 -Sziasztok Srácok...
Zayn:
-Helló...-köszönünk egyszerre hangsúlytalanul, és semmit nem értő arcot vágva.
-Nos...-kezd bele, de a végét a levegőbe hagyja, lábfején előre-hátra hintázik és félmosolya miatt felfelé görbül a szája.
-Nos?-tudakoljuk siettetőül egy emberként, mire válaszul csak oldalra sandítva megvonja a vállát. Kérdő tekintettel nézünk hol rá, hol a másikra, és próbáljuk kideríteni a másik tekintetéből, hogy egyáltalán valaki érti-e a helyzetet.
-Zoé, miért mentél a kórházba?-kéri számon atyai hangján Liam, s Zoé visszafordítva felénk a figyelmét, pislogás nélkül néz szemeinkbe felváltva, de arcáról vagy kék íriszeiből lehetetlenség bármit is kiolvasni.
-Csak úgy.-rántja meg vállát szórakozottan és levakarhatatlan vigyorral az arcán hagyja abba a talpain végzett mozgását.
-Zoé ne szórakozz!-pirít rá már kevesebb türelemmel Liam és előrelép egyet. A felállás teljesen olyan, mintha Liam szigorú apa, és Zoé pedig a szófogadatlan tinilány lenne és ez más esetben humorosnak találnám, de valahogy most nem tudok ezen mulatni, mivel legszívesebben én is Liam mellé beállnék a sorba és azonnal magyarázatot várnék eltűnésére, amit szó nélkül tett meg.
-Nem szórakozok.-rázza meg finoman a fejét Zoé,-És akkor sem szórakoztam, amikor megígértem neked, hogy ha kiakarok szállni valamiért ebből a médiavilágból, akkor előbb neked szólok.
Zoé jelentőségteljes pillantását Liam-nek intézve várakozik valamire, míg Liam elgondolkozva bólogat egyfolytában, majd összeráncolt szemöldökei kisimulnak és döbbent arckifejezés váltja át azt.
-Tes...Tessék?-dadogja értetlenkedve Liam, mi pedig mögötte próbáljuk a másikkal telepatikus úton végbe vinni a sok kérdésünket.
-Mondjuk azt elfelejtettétek, hogy utáljátok, amikor kiparodizálom az idegesítő gyerekeket a filmekben. Vagy azzal is lenne egy kis kivetni valóm, hogy elmondásotok szerint a bátyáim ikrek. Nem tudom, hogy azt hogy csinálják, ha az idősebbik, Ő valójában nem 2 perccel, hanem 2 évvel több mint a középső bátyám Martin, aki szintén 2 évvel idősebb mint én.-mondja gúnyos éllel a hangjába Zoé, de mi továbbra is kérdő tekintettel nézünk rá.
-Ennyire nem esik le a tantusz?-nevet fel hitetlenkedve Zoé, és szemét megdörzsölve, mellettünk könnyedén átszambázva ledobja magát a kanapéra. Fejünket felé fordítva várjuk, hogy mi fog ebből kisülni, de Zoé válasz helyett csak biccent a dohányzóasztalon heverő telefonomra, így felvéve a kezembe azt, érdeklődve nézek rá a további lépések miatt.
-Hívd fel Dr.Lessenberry-t.-dobja hátra magát a kanapén és tekintetét a plafonra szegezi, míg mi kitartóan ugyanúgy vagyunk az eddigi állásunkban. Ujjaim gyors mozdulatokkal keresi, majd tárcsázza fel az előbb említett orvost és nem figyelve a fiúk kíváncsi tekintetével, fülemhez emelem a kicsöngő telefont.
-Haló? Itt Dr. Lessenberry.-szólal bele pár másodperc után Zoé kezelőorvosa, s egy tompa ajtózáródás hallatán arra következtetek, hogy épp az irodájába foglal helyet.
-Jó napot. Zayn Malik vagyok, Zoé Thomson barátja.-tudatom vele kilétemet, mire a túloldalt lévő férfi hangja boldogabbá válik és gyors beszédbe kezd:
-Igen-igen tudom. Nagyszerű hír, nem igaz? Jövőhéten azért jöjjenek vissza még egy kivizsgálásra.
-Miért?-ráncolom össze a szemöldökeimet, majd ezzel egy időben Zoéból türelmetlen sóhaj tör ki belőle.
-Nem mondta a kisasszony?-kérdez vissza meglepetten én pedig fejrázásba kezdek, ám miután rájövök, hogy ezt nem láthatja, így gyorsan szóba is válaszolok neki:
-Nem. Mégis mit?
-Akkor nem értem. Miért hívott, ha nem tudja?-válik hirtelenjében komorrá hangja és semmit nem értésemet próbálom leplezni és inkább Zoé tekintetét keresve akarok választ találni a doktor kérdésére.
-Van valami baj Zoéval?-bököm ki végső ötletként, mire Zoé felhorkant és leveszi figyelmét a plafonról. A doktor ismét beleszól a készülékbe, hosszas ecsetelés végeztével pedig tudatomig igyekszem eljuttatni az imént mondottakat, majd egy gyors "Köszönöm, Viszlát" elmorgása után kinyomom a telefonomat és azt ledobom a dohányzóasztalra. Döbbenetemet fűszerezi az örömöm, -ez valószínűleg ki is ülhetett az arcomra, mert Zoé felröhög,- én pedig nem törődve a folyamatosan kérdezősködő barátaimmal: szinte Zoéra ráugorva kezdem el ölelgetni, ki kivételesen hagyja a már-már fojtogató mozdulataimat, és hangos nevetéssel jutalmazza letámadásomat.
-Mi van már?-lépnek közelebb türelmetlenül a srácok, így kénytelen vagyok lefordulni Zoéról, és miután normális helyzetbe vergődtem magam a kanapén, válaszolok:
-Zoé terhes!
-Hogy mi?-kérdezik vissza egyszerre, és szemük kidülledése miatt alig tudom visszatartani a kitörni készülő röhögésemet.
-Ki...Kitől?-dadogja falfehér arccal Harry, akinél szinte már félő, hogy mindjárt helyben esik össze.
-Kitől, kitől?-kapálózok a levegőbe felháborodottan a kezeimmel, -Hát tőlem!-válaszolok nemes egyszerűséggel, és átdobom karomat Zoé vállán...